
Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány 2024-ben elindította az Állatbarát Olvasó Kihívást, amelynek célja, hogy a pedagógusokat és a szülőket ösztönözze arra, hogy 12 hónap alatt 12 állatokkal vagy állatvédelemmel kapcsolatos könyvet olvassanak el közösen. Ehhez kapcsolódva az Alapítvány kezdeményezésére létrejött az Állatbarát Könyvtár Program, amelyhez mi is csatlakoztunk.
Ennek keretében - akárcsak tavaly - 2025-ben is minden hónapban olvasóink figyelmébe ajánljuk az Állatbarát Olvasó Kihívás aktuális könyvét, emellett válogatást készítünk a felnőtt- és a gyermekkönyvtárban is az állatokról vagy állatvédelemről szóló könyvekből, valamint lehetőségeinkhez mérten állatbarát programokat szervezünk.
Júniusban az ember legjobb barátja, a kutya áll olvasmányaink középpontjában. Ebben a témában a gyermekkönyvtárban bőséges irodalmat találtok mind az ismeretterjesztő, mind a szépirodalmi kötetek között.

Nézzünk néhány érdekességet a kutyákról:
- Egy átlagos kutya olyan okos, mint egy két éves gyerek. A kutyák körülbelül 250 szót vagy jelzést képesek megérteni, megjegyezni, mely lényegében megegyezik egy két éves gyermek szókincsével. A kutyák „el tudnak számolni” ötig, és akár összeadni is tudnak. És képzeljétek: van olyan kóbor kutya, aki a könnyebb közlekedés érdekében megtanulta használni a metrót!
- A kutyák nem szeretik, ha átölelik őket. Az ölelés az embereknél a szeretet kimutatása, és lehetséges, hogy a kutya egy idő után megtanulja ugyanígy értelmezni, de alapjában az átölelés neki mást jelent: számára a dominanciát jelzi.
- Ismeritek a Bibliát? Képzeljétek, kutyák a Bibliában is szerepelnek. Fordítástól függően 10-12-szer szerepelnek, és általában lekicsinylően beszélnek róluk. Egyes számítások szerint már 12 ezer éve tart az ember kutyát. Az ókorban viszont gyakoriak voltak a kóbor kutyák, akik veszélyesek és lenézettek voltak. Ez napjainkra gyökeresen megváltozott, sokkal inkább értékeljük jó tulajdonságaikat, tanulékonyságukat, hűségüket, mint régebben. Ezenkívül extra feladatokat is bízunk rájuk, sokszor segítenek terápiában, vezetésben, mentésben.
- Az elhízás a kutyáknál is nagy probléma és nagyon sok kutyát érint. Ha belegondolunk, tulajdonképpen nem meglepő, hiszen a kutyák tápláléka manapság már nem attól függ, hogy mennyit „vadásztak”, vagy mivel érdemelték ki a táplálékot; akkor is kapnak enni, ha egész nap csak lustálkodtak. Ráadásul sok kutya nem mozog annyit, amennyit kellene. Az elhízottság hasonló betegségeket okozhat, mint az embereknél, például magas vérnyomást, cukorbetegséget, szívelégtelenséget, vese problémákat.
- A kutyák is álmodnak. Az emberek és kutyák alvási ciklusa annyiban hasonló, hogy a kutyáknál is megfigyelhető az ún. gyors szemmozgás fázis. A mancs mozgása, valamint a rángatózás árulkodnak arról, hogy kutyánk álmodik.
- A kutyák szaglása legalább 10 000-szer jobb, mint az emberé. Egyrészt, a belélegzett és kilélegzett levegő külön útvonalon keresztül tud áramlani, így kisebb koncentrációjú illatot is képes észlelni. Másrészt a szaglóreceptorok számában is igen jelentős különbség van, a kutyák szaglószervében 300 millió receptor, míg az embernek csak 5 millió. Ezek a szervi adottságok egyébként nem érnének sokat, ha a kutyák agyában nem lenne egy olyan központ, mely fel tudja dolgozni ezt a hatalmas mennyiségű információt – ez a központ is jól fejlett, kb. 40-szer nagyobb, mint az emberé.
- A kutyák a magasabb hangokat jobban hallják. Az emberi hallás legjobban a 2000 hertzes hangokat érzékeli, míg a kutyák hallása 8000 hertz körül a legérzékenyebb.
- A kutyák nem fekete-fehérben látják a világot. Igaz ugyan, hogy a kutyák kevésbé érzékelik a színeket, mint az emberek, azonban az csak egy mítosz, hogy fekete-fehérben látnak. Igazából a tudósok úgy gondolják, hogy főleg kék színt látnak, valamint sárgát, sárgás-zöldet, és a szürke különböző árnyalatait.
- A kutyák számára méreg lehet a csokoládé. A kakaó egyik összetevője, a teobromin, a koffeinhez hasonló vegyület. Ez az emberekre serkentő hatással van, de a kutyák számára méreg, mivel szervezetük nagyon lassan képes csak lebontani ezt a vegyületet. Legveszélyesebb a cukrozatlan kakaópor, ezt követi a tortabevonó és az étcsoki. A tejcsokiból már nagyobb adag kell ahhoz, hogy komolyabb baja legyen a kutyának, bár a kutyák méretétől függ a mérgezés erőssége. Tünetei már a fogyasztás után néhány órával jelentkezhetnek; jellemző a hányás, hasmenés, nyálzás, szomjúság, szapora szívverés. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk a kutyánál, azonnal állatorvoshoz kell vinni!
Májusban a macskák állnak a figyelem középpontjában. A cicusok rosszindulatú, kegyetlen, önző dögök? Dehogy! Csupa jó tulajdonságuk van. Tévhit, hogy a kutyák jó arcok és barátságosak, míg nyávogó kollégáik csupán azért élnek, hogy megkeserítsék a gazdijuk életét. Nézzük 10 legjobb tulajdonságukat!

- A macskák barátkozó állatok.
- Rendkívül együttműködő, konstruktív jószágok.
- Alkalmazkodók.
- Rendelkeznek önkritikával...
- ...és szuperképességekkel is.
- Rendszeretők.
- Segítőkészek.
- Játékosak.
- Igazi társak.
- És – szemben a gyerekekkel – pillanatok alatt megágyaznak és lefekszenek.
Hogy bebizonyítsuk, mennyire igazak ezek az állítások, rengeteg érdekes, macskákról szóló könyvvel várunk a Bogáncs gyermekkönyvtárban!
Áprilisban a központi téma az állatoktól való tanulás. Furán hangzik? Pedig nem az! Nézzük, mit is tanulhatunk a körülöttünk vagy velünk élő állatoktól!

- Az állatok mindig a jelenben élnek, csak élvezik a pillanatot, nem aggódnak a múlt miatt és nem idegeskednek a jövőn.
- Az ösztöneikre hallgatnak: ha veszélyt éreznek, reagálnak, ha éhesek, esznek. Nem gondolják túl a dolgokat, egyszerűen csak megbíznak belső irányításunkban.
- Az állatok nagy része közösségben él. Ez megfigyelve láthatjuk, hogyan törődnek egymással, hogyan segítenek egymásnak, és hogyan dolgoznak együtt, milyen az együttműködés köztük - magyarán törődnek a közösségükkel.
- Teljes mértékben élvezik az életet: játszanak, futkároznak, élvezik az egyszerű dolgokat.
- Az állatok, ha kihívásokkal szembesülnek, kitartóan küzdenek, és soha nem adják fel.
- Az állatok az emberek számára lenyűgöző tanárok, amennyiben nyitottak vagyunk arra, hogy tanuljunk tőlük.
Márciusban a rovarok állnak az érdeklődésünk középpontjában. Vannak, akik a világ urainak tartják őket, vannak, akik azt mondják róluk, hogy furcsák, különlegesek, találékonyak, szórakoztatóak, intelligensek, változatosak, fantasztikusak, elbűvölőek. Abban mindenki egyetért azonban, hogy igazi túlélők.
De mit tud egy átlagember a rovarokról? Azt talán igen, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Azt is biztosan, hogy vannak közöttük utálatos vérszívók és méhek nélkül nincsen méz. Az már azonban nem annyira közismert, hogy a méhek képesek megkülönböztetni emberi arcokat, látnak színeket, és eltáncolják egymásnak, hol található a táplálék. A hangyák szintén megtanítják társaiknak az élelemhez vezető utat; a selymes döglégy lárvája megtisztítja a sebeket; törpeszúnyog nélkül pedig nem lenne kakaó, így csokoládé sem.

Ha érdekelnek ezek a fura élőlények, akik nélkül megállna a világ és kihalna az emberiség, gyere el a Bogáncs gyermekkönyvtárba, és válogass rovarokról szóló könyveink között!
Február a rókák hónapja, és mi mással is ünnepelhetnénk őket, mint a 125 éve született Fekete István VUK című könyvével. Ismeritek a fürge lábú, ravasz, okos és találékony rókafiú történetét? Ha nem, keressétek a Bogáncs gyermekkönyvtárban!

"A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe…
Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”
2025 JANUÁRBAN az állatkertekkel foglalkozunk. Tudjátok, milyen állatok élnek ott és miért? Ha nem, keressétek az erről szóló köteteket a gyermekkönyvtárban!

2024-ben az alábbi témákat és könyveket ajánlottuk nektek:
Elsőként Gerald Durrell: Vadak a vadonban című kötetét ajánljuk - nem csak a nagyoknak!

Februártól az alapítvánnyal közösen nemcsak elolvasandó könyvet hirdetünk, hanem közös témát is, így a kisebbek is tudnak csatlakozni hozzánk.
A FEBRUÁRI KÖZÖS TÉMA A BARÁTSÁG!

MÁRCIUSBAN ISMERKEDJÜNK MEG A MÉHEKKEL! Keresd a méhekkel kapcsolatos könyveket a gyermekkönyvtárban!

ÁPRILISBAN a macskákkal foglalkozunk. Te szereted a cicákat? Keresd a róluk szóló köteteket a gyermekkönyvtárban!

MÁJUSBAN különleges állatokkal ismerkedhetsz meg: ők az orrszarvúk. Keresd a róluk szóló köteteket a gyermekkönyvtárban!

JÚNIUSBAN egy fontos probléma áll a középpontban: a veszélyeztetett állatok!

Mit értünk veszélyeztetett állaton? Így nevezzük azokat az élőlényfajokat, illetve alfajokat, amelyeknek természetes élőhelyükön nagy az esélyük arra, hogy kihalnak. A veszélyeztetett állatfajok száma folyamatosan növekszik, mivel továbbra is apasztjuk a természeti erőforrásainkat, és pusztítjuk a természetes élőhelyeket.
A Természetvédelmi Világszövetség legfrissebb listáján 147 517 faj szerepel, ezek közül besorolásuk szerint 41 459-et fenyeget kihalás, 9 065 helyzete válságos, 16 094 faj a veszélyeztetett, 16 300 pedig a sebezhető kategóriában van. Az első ízben 1964-ben összeállított vörös lista 902 kihalt fajt tartalmaz, és 82 olyat, amely vadon már nem fordul elő.
Ide tartoznak azok az állatok, amelyeknek nevét mostanában többször hallottuk a híradásokból is, mint például a királypingvin, a hegyi gorilla, a kék bálna, a jávai-és keskenyszájú orrszarvú, az orangután, a bengáli tigris, az ázsiai elefánt, a közönséges cserepesteknős... és a sor még sokáig folytatható.
JÚLIUSBAN az ember leghűségesebb barátja a téma. Kitalálod, ki ő? Bizony, a kutya!

AUGUSZTUSBAN a gyerekek örök kedvencei, a lovak állnak! Keresd lovas könyveinket a gyermekkönyvtárban!

SZEPTEMBER témája az utazás - természetesen állatokkal. Ti el szoktátok vinni magatokkal a házi kedvenceteket, ha utaztok?

OKTÓBERBEN az állatkertek kerültek a figyelem középpontjába. Te szeretsz állatkertbe járni?

NOVEMBERBEN egy kedves állat, a panda áll a figyelem középpontjában. Ehhez ajánlunk egy nagyszerű könyvet nektek:

James Norbury: Nagy Panda és Kicsi Sárkány című kötete vezérlő fény a sötétebb hónapokban – gyönyörű, illusztrált kiadvány két barátról, és elgondolkodtató utazásukról, amelyet a buddhista filozófia inspirált.
– Mi fontosabb – kérdezte nagy panda –, az utazás vagy a megérkezés?
– Az útitárs – mondta kis sárkány.
Nagy panda és kis sárkány barátok. Együtt utaznak végig az évszakokon, nappalokon és éjszakákon, esőben és napsütésben. Miközben kint vannak a természetben, reménnyel és inspirációval telíti őket a környezetük, hogy rájöjjenek, még a legsötétebb napokon is ott a bizonyosság: a tavasz mindig visszatér.
Érezd át nagy panda nyugalmát, aki mindig eszünkbe juttatja, hogy mik az igazán fontos dolgok, és nem mulasztja el kiélvezni az apró, egyszerű pillanatokat.
Fedezd fel mindennapjaid világát kis sárkány kíváncsi tekintetével, akinek, bár a termete kicsi, a szíve nagy.
A két barát utazása a folyton váltakozó évszakokon át tart – csatlakozz hozzájuk, ahogyan rájönnek, hogyan éljenek a pillanatban, békéljenek meg a bizonytalanságokkal, és merítsenek erőt, hogy együtt legyőzzék az életben felbukkanó akadályokat.
DECEMBERBEN a szeretet áll olvasmányaink középpontjában. Keressétek az erről szóló köteteket a gyermekkönyvtárban!
