Jelzet: S 10
„Egyszer volt, hol nem volt, még az emlékezeten is túl, a Földközi-tenger legtávolabbi szegletében volt egyszer egy sziget, olyan gyönyörű és kék, hogy a sok utazó, zarándok, keresztes lovag és kereskedő mind beleszeretett, és vagy soha többé nem akarta elhagyni, vagy megpróbálta kenderkötelekkel elvontatni egészen a saját országáig”. Ezekkel a sorokkal veszi kezdetét Elif Shafak legújabb regénye, Az eltűnt fák szigete.
A szöveg természetesen Ciprusra utal, amelynek egészen speciális helyzete van – három kontinens: Európa, Afrika és Ázsia, valamint az egykor hatalmas és áthatolhatatlan, de a mai térképekről már teljesen eltűnt Levante metszéspontjában található. A sziget évtizedek óta ketté van osztva: egy görög és egy török részre, ráadásul a fővárost, Nicosiát is átszeli a demilitarizált övezet, két oldalán golyó ütötte mélyedésekkel lyuggatott, lepusztult házakkal. Más nyelv, más írás, más kultúra, más történelmi emlékezet uralkodik a határ két oldalán: csak a szél, meg a madarak járnak át felette – és a szerelem, ahogy a szerző írja.
Az 1974-ben kezdődő történet középpontjában egy görög fiú, Kosztasz és egy török lány, Defne áll. De vajon beteljesülhet a szerelmük, miközben körülöttük elszabadul az erőszak Cipruson? A „szerelem törvénye” felül tudja írni „a gyűlölet törvényét”? És mi vár rájuk Angliában? A traumák miként élnek tovább a következő generációban, a 2010-es évek elején? Hogyan tudja mindezt feldolgozni kamaszlányuk Ada, akinek azzal kell szembesülnie, hogy a fájdalom akkor is öröklődik, ha a szülők sohasem beszéltek arról, miért jöttek el Ciprusról? Hogyan hat rá anyja halála után nagynénje, Meryem látogatása? És mi köze mindennek ahhoz a bizonyos fügefához, amit még Kosztasz ültetett Cipruson?
Forrás: www.kello.hu