A hadifogoly felesége

Szerző
Brookes, Maggie

Jelzet: B 90

A szerzői ajánlás szerint „ezt a történetet Sidney Reed őrvezető elképesztő élményei ihlették, aki a második világháború ideje alatt a nácik által működtetett lengyelországi, majd csehszlovákiai munkatábor hadifoglya volt”.

A valóságos alapokon nyugvó regény kezdetén egy ilyen csehszlovákiai hadifogolytáborba kerül tizenháromezer társával együtt a brit katona, Bill. A németek által megszállt településen, Vražnéban él a cseh parasztlány, Izzy, akinek már az első pillanatban megakad a szeme a szőke hajú, acélkék szemű, kölyökarcú, fiatal Billen. Öt brit hadifoglyot mezei munkára vezényelnek ki Izzyék földjére, ahol a lekaszált, illatos szénának való füvet kötik kévébe a katonák. A két fiatal beszélgetésbe elegyedik, majd csakhamar igen mély és szoros kötelék alakul ki kettejük között. Bill angol nyelvre tanítja Izzyt, aki igencsak fogékony a tudásra és nemsokára lángra lobban közöttük a szerelem. Bill elhatározza, hogy megszökik és megszökteti szerelmét, Izzyt is, majd titokban összeházasodnak. Bill azonban tudja, hogy a nácik a nyomukban vannak, és ha elfogják őket, ismét rabság vár rá. Izzy ekkor férfiruhát vesz magára és követi férjét a bizonytalanba. Nemsokára elfogják őket, és mivel öltözékük alapján brit, szökött katonának hiszik mindkettőjüket, elszállítják a házaspárt a hadifogolytáborba. Valójában ezzel veszi kezdetét a megpróbáltatások sorozata, hiszen Izzy folyamatosan attól retteg, mikor lepleződik le az álcája. A fogolytábor lakói számos módon segítik társaikat és az embertelen körülmények ellenére is tartják egymásban a lelket, hiszen él bennük a remény, hogy nemsokára kiszabadulnak, mert a külvilágból érkező hírek arra utalnak, a háború a végéhez közeledik. Vajon Bill és Izzy megéri-e a szabadságot, amikor végre rettegés nélkül, békében, boldogan élhetnek? Erre a szerelem erejét megmutató regény végén derül fény…

Forrás: www.kello.hu