Niki Lauda

Szerző
Maurice Hamilton

Jelzet: 796 H 25

Niki Lauda élettörténete nem csak azoknak lehet érdekes, akik a technikai sportok, a Forma-1 rajongói, hiszen amellett, hogy élvonalbeli - háromszoros világbajnok - versenyző volt, sikeres üzletember, nem utolsósorban igazi példája a kitartásnak, lelkierőnek: különféle okoknál fogva többször is képes volt a nullától a csúcsig ívelni. Biográfiáját a sportág egyik legnevesebb szakértője, a brit sportújságíró legenda, Maurice Hamilton írta meg, aki régivágású szerzőként a hagyományos, időrendi sorrendben haladó formát követi.

Művében elsősorban Lauda sportkarrierjére fókuszál, magánéletéről, privát szférájáról csak minimális szót ejt, így a kötet első fejezetében nem családi hátteréről, gyermekkoráról, hanem autóversenyzői pályafutása első mérföldkövéről esik szó: 1970-ben a Formula-2-ben helyet vásárolt magának a March csapatnál, így önerőből kezdve meg a versenyzést, ami egy év múlva a Forma-1-ben folytatódott, 1974-ben pedig már a Ferrari szerződtette, akikkel két világbajnokságot is nyert (1975-ben és 1977-ben). Ferrarit vezetett akkor is, amikor súlyos - kis híján halálos, komoly égési sérülésekkel járó - balesetet szenvedett 1976-ban a Nürburgringen. Ezt követően olvashatunk a Brabhamnál töltött két évről (1978-79) és arról a három esztendőről (1982-85), amelyet - hosszabb kihagyás után visszatérő pilótaként - a McLarennél töltött, s ami még egy világbajnoki címet hozott a számára (1984-ben). A folytatásban Lauda Forma-1 utáni szakmai karrierjéről esik szó: saját légitársaságairól (Lauda Air, Niki), tanácsadói és menedzseri tevékenységéről, szerepéről a Mercedes tulajdonosi és vezetői pozíciójában, valamint sportújságírói és szakkommentátori munkájáról. A mutatóval záruló könyv közepén színes képmelléklet kapott helyet.

A kiadványt Niki Lauda és a Forma-1 rajongói mellett azok is szívesen olvassák akik kíváncsiak egy karizmatikus versenyző életrajzára.

Forrás: kello.hu