Jelzet: P 57
Violette Toussaint temetőgondnok. Az asszony ezt a feladatot már régóta egyedül végzi, mert a férje, Philippe Toussaint „köddé vált”, legalábbis a rendőrségi, hivatalos nyilvántartásban az eltűnt személyek listáján szerepel a neve. Violette szerelemből ment férjhez a jóképű, de csapodár férfihez, aki folyamatosan csalta őt, de elválni sohasem akart, „szerette” feleségét, a temetőgondnoki munkák elől azonban mindig elmenekült. Az asszony nem bánkódik amiatt, hogy egyedül végzi feladatát, nagyon szereti a temetőkert csendes világát, a virágok illatát és jó barátságban van a három sírásóval, Nonóval, Gastonnal és Elvissel, valamint a temetkezési vállalat munkatársaival, Pierre-el, Paullal, Jacques-al és Cédric Duras atyával. Ezek a férfiak naponta felkeresik Violette-t, kedvesen elbeszélgetnek vele, aztán ki-ki megy a maga útjára.
Az asszony, fejből tudja a halottak neveit, sírhelyük számát, mert gyakran cseréli a virágokat a sírokon, ezen pedig nagyon meglepődik az a férfi, aki egy napon betér hozzá. A láthatóan zavarban lévő idegen különös kéréssel fordul Violette-hez, elhunyt édesanyja utolsó kívánsága az volt, hogy ebbe a temetőbe, bizonyos Gabriel Prudent sírjába temessék el a földi maradványait. A férfi elárulja, hogy nyomozó, de fogalma sincs arról, hogy az édesanyja, Iréne Fayolle miért kívánt így végrendelkezni. Ebből az „alapképletből”, különös érzékenységgel bontja ki az író Violette és az idegen lassan alakuló barátságát, majd azt, milyen kapcsolat volt Iréne és Gabriel között.
Amíg a múlt homályából Fayolle asszony naplójegyzetei alapján körvonalazódik kettejük sírig tartó szerelme, kibomlik Violette élete is, az a mérhetetlen fájdalom, amikor négyéves kislányát eltemette, az a soha be nem gyógyuló gyász, amely talán most mégis enyhülni látszik. Lélektől lélekig vezető úton kalauzolja regényének olvasóit az író, ekként igazi olvasmányélményben lesz majd része annak, aki kezébe veszi az értékes történetet.
Forrás: www.kello.hu